Rólunk

A Magyar Gyermeksebész Társaság 1979-ben alakult.

Alapítói között szakmánk olyan nagyjait tisztelhetjük, mint Pilaszanovich Imre, Dénes János, Altorjai István, Rácz Dániel, Vincze János, Kontor Elemér, Thür Antal, Léb József.

Eddigi elnökei: Dénes János, Altorjai István, Füzesi Kristóf, Pintér András, Verebély Tibor, Kiss Ákos Levente, Farkas András és Sárközy Sándor voltak.

A Társaság célja a hazai és nemzetközi eredmények ismertetése, a szakmai haladás előmozdítása az új ismeretek terjesztésével továbbá az elért eredmények feldolgozásával és megvitatásával.

Az MGYST tagja a MOTESZ-nek és a WOFAPS-nak, tagjain keresztül az EUPSA-nak. E két nemzetközi szervezeten túlmenően szakmai és baráti kapcsolatban vagyunk az európai nemzeti gyermeksebész társaságok többségével.

A Társaság évente két tudományos ülést tart és 4 évente rendez kongresszust, nemzetközi részvétellel.

A Társaság bevételei elsősorban a tagdíjakból, másodsorban a rendezvények bevételéből származnak.